Találkozó Helsinki Vantaa-n

A záró mobilitásra vantaa-n

került sor. A Helsinki tőszomszédságában elhelyezkedő településre települt partneriskola vendégszeretetét ismerhettük meg. Az iskola konferencia és előadóterme biztosította rendezvényhez szükséges infrastruktúrát. Az étkezést helyben, részben a tankonyhán, illetve a menzán biztosították. A szállás Helsinki belvárosában helyezkedett el. A magyar küldöttségben 6 fő képviselte a Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás iskoláit. Az előre kidolgozott és egyeztetett program szerint folyt a munka. A második napon az igazgató külön köszöntötte a résztvevőket és a vendéglátó ország nemzeti irodájának  munkatársa is részt vett a megbeszélésen.

Az egyes országok bemutatójukban összefoglalták a kérdésekre adott válaszokat. Ezek az ECVET bevezetéséhez hazájukban, illetve szűkebb környezetükben, iskolájukban szükséges lépéseket taglalták. Az első napon megismerkedhettünk az intézmény munkájával, a képzés tanműhelyeivel is.

A záró találkozón egyeztetésre került a közös beszámoló. A munka kissé későn végződött. Megállapodtunk a közös honlapon szükséges módosításokban is, továbbá a szerkesztő rendelkezésére bocsátottuk a korábbi találkozókról hiányzó anyagokat. Ebben ez a honlap sok segítséget nyújtott küldöttségünk számára.

A finn képzési rendszer egyes elemeire rácsodálkozva érthetőbbé vált számunkra a tanulók kompetenciamérésben nyújtott kiemelkedő teljesítménye.


Munkaanyagok:

Az úti beszámoló itt található. (magyar)

A vendéglátó előadása letölthető innen. (angol - hamarosan)

A német partner előadása itt érhető el. (angol - hamarosan)

A francia partner előadása itt található. (angol - hamarosan)

A magyar küldöttség bemutatója. (angol, magyar)

Képriport érhető el az utazásról a Picasa-n.


A partnerek a találkozón.

Érdeklődés a bevezető megbeszélésen

A magyar csoport a fodrászok tanműhelyében

Előadás vetítve...

... és kézzel írva

A résztvevők figyelik az előadót

(a képen balra, legtávolabb az igazgató, jobbra, bordós sálban a nemzeti iroda munkatársa)


A program a Tempus közalapítvány Egész életen át tartó tanulás program (long life learning) támogatásával valósul meg.


Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.